Nápolyt látni és megszeretni


Utazás / péntek, augusztus 23rd, 2019

A végletek városa, ami él és dobog. Fülledt sikátorok, robogón száguldozó helyiek, kegyhelyek, bóvlisok és halárusok minden sarkon. Mellettük a csodás panoráma és a szeméthalmok, a művészet, a szegénység és persze a száradó ruhák.

„Vedi Napoli e poi muori” /Nápolyt látni és meghalni/ – tartja az ismeretlen eredetű, Goethe által is terjesztett mondás, hisz Nápoly olyan feledhetetlen, hogy nincs is értelme tovább nézelődni. Nos, mi az első nap ezt még nem éreztük át, de az út végére megértettük, miért mondják ezt.

Van egy olyan vonzereje Nápolynak, amit nem is tudnék megfogalmazni. Izgalmas az egész, folyton új ingerek érnek, és a legnagyobb kontrasztokat lehet egymás mellett felfedezni, mintha valaki szánt szándékkal tette volna őket egymás mellé. Az emberben feldereng egy felsőbb erő gondolata, és bár nem vagyok vallásos, átéreztem én is, hogy miért és hogyan alakult ki mindez.

Emeletesház Nápolyban    Nápolyi hangulat

Elsőként Nápoly kevésbé vonzó arcával ismerkedtünk meg, hiszen Capriról az airbnb-nkbe tartva a Google Térkép pont a leggázosabb környéken vezetett keresztül minket – mentségére szóljon, az volt a legrövidebb útvonal a kikötőből. Így elmondhatjuk magunkról, hogy sikeresen átvészeltük a spanyol negyedet (Quartieri Spagnoli) alkonyat idején, bár rögtön egy kultúrsokkal gazdagodtunk. Letaglózott az a szegénység, ami az omladozó házakból és a szemetes utcákból nyilvánvalóvá vált. Az arcodban van a magánéletük, mert az utcáról is látod, ahogy a félmeztelen, pocakos családfő ordibál a pereputtyal, és azzal, hogy ösztönösen a hang irányába fordítod a fejed, olyan életképeket látsz a nyitott ablakon keresztül, amiket nem szerettél volna. Nem akartál behatolni a privát szférájukba, de ők nem bánják.

Nyíltan élik az életüket, nincsenek gátlásaik. Az alsógatyákkal és bugyikkal teli szárítót kiteszik a járdára, kerüld ki te, az idegen. Mindezt a nagyváros kellős közepén. De nekik nincs takargatnivalójuk. Mindjárt összedől a ház, bentről mégis meghitt otthonérzet árad, készül a vacsora, ahogy a házak mögött lebukik a nap. Ám résen kell lenni, nem szabad belemerülni a bámészkodásba, mert mindent körbeleng a veszélyérzet, hogy bármikor elüthetnek, hisz folyton ráddudálnak, hogy ugorj el az útból – még a járdán is, mert olyan szűkek a szürke, koszos utcák, hogy csak így tudnak elsuhanni melletted robogóval –, vagy rosszabb, ki is rabolhatnak, a többiről nem is beszélve. Gyanús alakok mászkálnak az utcán, és az ember kívülállóként úgy érzi, valóban a bűn városába csöppent. Nyomornegyed benyomását kelti az egész, és nem tudtuk elképzelni, hogy bármikor is megszeretjük majd Nápolyt, és nem érezzük magunkat feszélyezve itt. Alaposan felkészítettem magam előre Nápolynak erre az arcára is, úgyhogy én már annak is örültem, hogy nem vált valósággá a mondás, és nem történt atrocitás, tekintve, hogy négy fiatal lány császkált a hírhedten rossz környéken sötétedéskor. De az biztos, hogy maradandó emlék maradt, és kellően levitte az elvárásainkat.

Sofia Loren falfestmény Nápolyban    Vallásos Nápoly

Az airbnb-nket egyébként egy nagyon kedves hölgy és a fia adta ki, vérbeli nápolyiak. A nőt Carmelának hívták – mintha egy szappanoperából csöppent volna oda: hidrogénszőke haj, több réteg smink, mindentől elütő, rózsaszín rúzs, de emellett karcsú volt, és jól öltözött, nem olyan, mint a magyar nénik. Előző nap késő este, amikor megérkeztünk a reptérről, rögtön cuppanós csókot nyomott az arcunkra, és megölelt mindannyiunkat, sőt még egy kis üdvözlőajándékot is hagyott nekünk az asztalon. A kapcsolatot aztán a fiával tarthattuk WhatsAppon keresztül, így lehetőségünk nyílt gyakorolni az olaszt is. Szerencsére nem volt gond egymás megértésével. Tartottunk tőle, hogy az itt beszélt dialektusból semmit se fogunk érteni, de amint turistákhoz beszélnek, a standard olaszra váltanak, sőt, inkább angolul szólalnak meg egy-két szó erejéig, de csak akkor, ha olaszul szólsz hozzájuk, és vica versa. Az eladók és a pincérek nem voltak túl kedvesek, ilyenkor a főszezonban már sokukon látszott, hogy a hátuk közepére sem kívánják a turistákat.

De ami a leginkább megmaradt számomra, és megalapozta az egész nápolyi utamat az az első ott-töltött éjszaka utáni reggelen történt. Nem volt nagy valami, mégis annál maradandóbb lett számomra. Július elején mentünk, és baromi meleg volt, annyira, hogy nyitott ablak mellett aludtunk, de így is rendre leizzadtunk reggelre. Más ott a meleg, mint itthon: fülledt, párás, nyomott, soha le nem vethető. Pirkadatkor felébredtem, mert a meleg nem hagyott aludni, és odatámolyogtam az ablakhoz félálomban, hogy megnézzem magamnak a környéket – egy emeletesház ötödik emeletén voltunk –, mire kiáltást hallok az utcáról. „BELLA!”. Majd újra. „BELLA!”. Nagy pislogások közepette megpróbáltam megkeresni a hang forrását, és rájöttem, hogy a szemközti háztömb erkélyéről kiáltott valaki. Né, ez Carmela, aki most vadul integet nevetve, éppen tereget. „Ciao, bella!”. Megpróbáltam én is hasonlóan lelkesen visszaintegetni, majd elmosolyodtam: hát ez Nápoly. Nincs mese, fel kell venni ezt az indokolatlan intimitást és vidámságot már kora reggel. 😀 Itt az idő levetkőzni a magyar közömbálarcot, és belemerülni a vibráló életbe.

Turistáskodás a Spaccanapolin    Utca Nápolyban
SPACCANAPOLI

A Spaccanapoli, vagyis a Nápolyt átszelő választóvonal, egy keskeny, hosszú utca nyújtja az egyik legikonikusabb élményt Nápolyban. Az előző esti benyomások után ezzel engesztelt ki minket a város, bár ez a történelmi központon átívelő út is hektikus volt, itt mégsem éreztük fenyegetőnek, nappal inkább viccesnek hatott, mintsem megdöbbentőnek. Engedtük beleveszni magunkat a forgatagba, meg-megálltunk megnézni a szuveníreseket, benéztünk minden utcába, úgyhogy nem is biztos, hogy a szigorú értelemben vett Spaccanapolin sétáltunk végig, bejártuk az egész környéket. A magasban száradtak a ruhák, itt is jöttek az őrült motorosok, és közben figyelni kellett az értékeinkre, mert elég zsúfolt volt az utca.

Maradonás szuvenír    Spaccanapoli

Közben több állomást is útba ejtettünk, főleg templomokat és egy kolostort, de vissza-visszatértünk a bazárosokkal és betlehemesekkel szegélyezett keskeny kis utcákba. Minden bóvlit lehet itt kapni a szokásos szuvenírektől kezdve a Maradona-kultuszt tápláló és a helyi csapatokat éltető emléktárgyakon át a politikusok arcképével díszített vécépapírig. A foci tehát szenvedély, a politika szar. 😀 Nem beszélgettünk helyiekkel, mégis minden az utcákra volt írva, akár egy nyitott könyv. A Caravaggio-kiállítás plakátja alatt egy nagy kupac szemét éktelenkedik. Ősöreg bácsika harmonikázik mindenkinek, aki vevő rá, és ha csak ránézel, elkezd követni, lerázni se lehet. A boltosok egymásnak kiáltoznak az utca túloldaláról, hogy mi a teendő a narancsokkal és a hallal. Még élő polipok, rákok, és egy fél kardhal mögül magyaráznak olaszul, persze hangosan és gesztikulálva.

Caravaggio és szemét    Polipvásár Nápolyban

A kirakatban citrom-, szamóca- és sárgadinnyelikőr, na meg az elmaradhatatlan babà. Utóbbi a helyi édesség, ami ízre a piskóta és a muffin között van valahol, és jellemzően rumba áztatják. Az egyik kirakatban egy Vezúvot mintázó óriásbabàt is kiszúrtunk! Felmerült bennünk, hogy árulnak-e nápolyit, és bár láttunk a szupermarketben hasonló ostyát, nem annyira jellemző itt, mint a neve alapján gondolnánk.

Limoncello és likőrök Nápolyban    Vezúv babából

Lehet viszont kapni kagyló alakú töltött levelestésztát (sfogliatellét), és szicíliai cannolit is árulnak többféle ízben. Az édesszájúak itt biztosan nem maradnak éhen. 🙂 És ha már az ételeknél tartunk, és a pizza őshazájáról van szó, muszáj megkóstolni az igazi és hamisítatlan nápolyi pizzát: vékony tészta púpos széllel, friss paradicsomszósz, isteni mozzarella és zsenge bazsalikom. Fenséges!

Cannoli és sütemények Nápolyban    Pizza Nápolyban

A Spaccanapoli utcáin rengeteg helyen botlottunk egyébként minijászolokba, köztük néhány örökmozgóba is, és van egy utca, ami tele van betlehemes jelenetekkel. Vannak, akik hivatásosan ilyeneket készítenek, sőt nem is lehetnek kevesen, hisz több bolt is volt, ahol miniatűr kellékeket árultak hozzájuk. Külön kapható kerítésdarab, asztalka, de még arra való apró gyümölcsök és minipizza is. 😀 Ami máshol vasútmakett, az itt ókori barbiház. Nagyon sokban nincsenek is figurák, csak berendezhető sziklabarlangnak tűnnek.

Betlehemek Nápolyban    Jászol alkatrészek

Horgas orrú, fehér ruhás, fekete félmaszkos figurák is megjelennek sok hűtőmágnesen és egyéb szuveníren: van, ahol vespán robognak ketten, van, ahol pizza vagy más tészta mellett szerepelnek. Ez a maszkos figura a bűnre hajló és trágár Pulcinella karaktere, aki a 16. században létrejött olasz színjáték, a commedia dell’arte állandó szereplője, és innen délről származik. Megint más szuveníren szerencseszámok vannak: később jöttünk rá, hogy ezek bizony tombolaszámok, Nápolyból ered ugyanis a tombola, amit a 18. században kezdtek el itt játszani.

Halárus Nápolyban    Pulcinella Nápolyban

NÁPOLYI DÓM

A 14. században épült Cattedrale di Santa Maria Assunta Nápoly fő temploma, és itt található a város védőszentjének, San Gennarónak az ereklyetartója, amelyben a vérét őrzik. Évente kétszer körmenet során kiviszik a dómból, és ilyenkor a szilárd halmazállapotú vér cseppfolyóssá válik. Rengeteg hívő zarándokol el Nápolyba azért, hogy lássa ezt a csodát. (Így már nem meglepő a vércsepp alakú hűtőmágnes-áradat sem.)

Nem csak Caprihoz, de Nápolyhoz kapcsolódóan is tudok ajánlani egy könyvet, bár én magam még nem olvastam. Ez nem más, mint Márai Sándor San Gennaro vére című regénye. Márai a kommunizmus elől Nápolyba emigrált, és néhány évig itt élt, mielőtt Amerikába költözött volna, a könyvben pedig burkoltan erről a száműzetéséről is beszél. Nápolyi házát ma emléktábla jelöli.

Nápolyi dóm    San Gennaro ereklyéi

A dómra visszatérve ügyelni kell arra, hogy ha templomba lépünk, ne legyünk ujjatlanban vagy forrónadrágban, egyik barátnőmre ugyanis rászóltak, amiért fedetlen volt a válla. Ilyen esetekre érdemes eltenni egy kendőt vagy vékony kardigánt, amit magunkra kanyaríthatunk.

SANTA CHIARA KOLOSTOR

1310-ben kezdték el építeni a Santa Chiara épületegyüttesét, a bazilikát és kolostorokat. Mi csak a kolostort néztük meg, ahol a belépőjegy megvásárlását követően rögtön a négy részre osztott nagy kerengőbe érkezünk. A belsejét majolikás oszlopok és narancsfák szegélyezik, körben a kerengő falán pedig ótestamentumi történeteket és szentek életét ábrázoló 17. századi freskókat láthatunk.

A Santa Chiara kolostor oszlopai    A Santa Chiara kolostor kerengője

A majolika egyébként vörös cserepű, színes mázas kerámiát jelent, ezzel borították itt az oszlopokat és a padokat is. Sárga és kék festékkel díszítették az agyagot, és mitológiai, tengeri, illetve vidéki életképeket festettek rá. Emellett megjelennek a virágos, természeti minták is, és a kerttel együtt csodás látványt nyújtanak.

Santa Chiara pad    Santa Chiara kert

Az egyik oldalsó teremben egy 18. századból származó jászolt helyeztek el, rengeteg pásztorfigurával kiegészítve. A kolostorban emellett található egy múzeum is, ahol a kolostor és Nápoly történetével ismerkedhetünk meg. A hátsó részben pedig egy régészeti területre is bepillanthatunk: egy római kori fürdő romjait tárták fel itt.

Múzeum a Santa Chiara kolostorban    Betlehem a Santa Chiara kolostorban

Nápolyban egyébként van egy magyar illetőség is Árpád-házi Mária nápolyi királyné révén, akinek a Caroberto nevű unokája lett később Károly Róbert néven magyar király. Történelemórákról talán nem is jött át az a fajta összefonódottság, ami az európai királyi udvarokat és öröklődést jellemezte ekkoriban. Mária fia, Anjou Róbert nápolyi király több ferences kolostort építtetett, többek között a Santa Chiara épületegyüttesét is. A múzeumban ehhez hasonló, kevésbé magyar vonatkozású érdekességeket tudhatunk meg az interaktív élmény segítségével: audio guide-os appot is készítettek hozzá, amihez QR-kóddal tudunk egy lépésben hozzáférni. Mi az udvaron töltöttük el a legtöbb időt, a múzeumban már csak felületesen nézelődtünk.

CASTEL SANT’ELMO

A középkori várhoz siklóval lehet leggyorsabban feljutni: a funicolare a Montesanto megállóból indul és két megálló múlva, a Morghennél tesz le. Innen balra fordulva tudunk felsétálni a várhoz, de nincs a legjobban kitáblázva az út. Felérve jobb kéz felé van a vár bejárata, amire először azt hittük, hogy csak a kocsibejáró vagy a kijárat, ezért továbbmentünk egyenesen. Onnan is gyönyörű panoráma nyílik a városra, és vezet innen egy lépcső, a Pedamentina, amelyen keresztül a spanyol negyedbe lehet eljutni.

Funicolare Nápolyban    Nápolyi panoráma

Mi inkább visszamentünk a várhoz, ahol egy kicsit összezavarodtunk: nagyon úgy tűnt, hogy belépőjegyet kell venni, mert volt egy jegyárusító bódé, de úgy tudtuk, ingyenes látványosságról van szó. Szemben lifteket vettünk észre, ezekhez viszont oda volt írva, hogy felérve rögtön kérik a belépőt, úgyhogy megnéztük a bal oldali utat is, hátha ott fel lehet sétálni. Természetesen itt sem utal semmi arra, hogy ingyen is megnézhető, így kényszerítve a turistákat arra, hogy jegyet váltsanak.

Panoráma a Castel Sant'Elmóból    Castel Sant'Elmo

De valóban ingyenes látványosság, ha csak a panorámára vagyunk kíváncsiak. A vár belseje minket kevésbé érdekelt, TripAdvisoros vélemények alapján arra jutottunk, hogy kihagyható. Úgy voltunk vele, hogy addig sétálunk, míg nem kérnek jegyet, és azon kaptuk magunkat, hogy már a vár tetején vagyunk. Ez Nápoly legmagasabb pontja, és innen nyílik a legszebb kilátás a városra: látszik a távolban a Vezúv, és rálátni a felhőkarcolós negyedre, a Spaccanapolira, ami fekete csíkként kettészeli a várost, a Santa Chiara bazilikára és a teljes Nápolyi-öbölre is.

PETRAIO

Lefelé a Petraio lépcsősort választottuk, amely a vártól nem messze indul: ezen a szűk közön kilátás nyílik a tengerre, és teljesen átérezhető a nápolyi életérzés: a helyiek házi oltárai, a burjánzó növényzet, a házak díszítései, a nyitott ablakok, a száradó ruhák közt sétál az ember turistáktól elzártan egészen a Corso Vittorio Emanueléig. Itt, vagy akár eggyel korábban, a Petraio megállóból ismét siklóra szállhatunk, amely a város szívében, az Augusteo megállónál tesz le.

Petraio, Nápoly    Petraio lépcsősor Nápolyban

GALLERIA UMBERTO

Ez a fedett passzázs egy az egyben olyan, mint a milánói, mintha pontos másai lennének egymásnak. Utánanézve úgy tűnik, hogy a nápolyi a koppintás, amely 1891-ben, körülbelül 20 évvel később épült a milánóinál. A risanamento keretében jött létre, mint megannyi más olasz épület és városkép, válaszul Itália 19. század közepén történt egyesítésére (risorgimento). Vele szemben található a Teatro San Carlo operaház, ami most fel volt állványozva: ez Nápoly elsőszámú színháza.

Galleria Umberto    Galleria Umberto kívülről

PIAZZA DEL PLEBISCITO

Avagy a „Népszavazás tere”. Nápoly fő tere az 1860-as népszavazásról kapta a nevét, amikor az emberek eldöntötték Nápoly csatlakozását az egyesített Olaszországhoz. Korábban Itália független városállamokból és királyságokból állt, csak ilyen későn lettek egységes nemzet. A teret átölelő fedett oszlopsorok (kolonnádok) a római Szent Péter teret juttatták eszembe, a tér egyik felén álló San Francesco di Paola bazilika pedig belülről egy az egyben a római Pantheont idézi. Szinte ugyanolyan a kupolája: ennek is kazettás a mennyezete, és a közepén ugyanúgy van egy oculusnak nevezett nyílás. Nem csak Milánóból, Rómából is kölcsönöztek tehát néhány elemet. 😀 A bazilikába az utolsó nap reggelén mentünk be, két esküvő közt, épp akkor görgették fel a vörös szőnyeget, és hajtott el az ifjú pár a piros sportkocsijában.

San Francesco di Paola, Nápoly    A San Francesco di Paola belseje

PALAZZO REALE

A bazilikával átellenben a királyi palotát találjuk, a Bourbon-házi uralkodók rezidenciáját, amelyet a kornak megfelelő barokk stílusban alakították át, és amelynek homlokzati fülkéibe a Nápolyi Királyság híres uralkodóinak szobrai kerültek.

A Palazzo Reale szobrai    Palazzo Reale

Belépőt ide se fizettünk, hiszen anélkül is bejárható a palota belső udvara, ahonnan vethettünk néhány pillantást a díszes lépcsőházra, ami az egyik fő látványosság itt. Az udvaron egyébként koncerteket és előadásokat rendeznek, a Nápolyban töltött napunk estéjén épp a Mamma Mia musicalt adták itt elő.

Palazzo Reale belső udvar    Palazzo Reale lépcsőház

CASTEL NUOVO

Ezt az erődöt az Anjouk építették a 13. században, majd ez vált Nápoly katonai és kulturális központjává is. A 14. század közepén Nagy Lajos magyar király kifosztotta, és bár csak hónapokra, de megszerezte magának a Nápolyi Királyságot. A 15. század közepén aragóniai Alfonz erősíttette meg a várat, és az ő idejében készült el a kapu reneszánsz diadalíve is.

Castel Nuovo hátulja    Castel Nuovo

Érdekesség, hogy egy Trónok harcát idéző esemény is történt itt: 1486-ban Alfonz fia, aragóniai Ferdinánd meghívására esküvőre gyűlt össze a násznép, majd a vacsora közben a király bezáratta katonáival a kijáratokat, és elfogatta, majd kivégeztette a részt vevő bárókat. Annyi volt a különbség a Vörös Nászhoz képest, hogy a bárók itt többéves összeesküvést szőttek a király ellen, és ő így tett pontot a felkelés végére. Ferdinánd volt egyébként aragóniai Beatrix, Mátyás király feleségének az apja. Meglepő, hogy egy időben mennyire átszőtte a magyar történelmet a nápolyi, és erről mi mennyire nem tudunk semmit. A várban egyébként a fent említett esemény helyszíne, a Bárók terme az egyik fő látványosság, mi viszont ezt az épületet is csak kívülről néztük meg.

CASTEL DELL’OVO

A „tojásvár” egy kis szigeten áll, amit egy földnyelv köt össze a szárazfölddel. Az aprócska sziget története rendkívül érdekes, de ami talán a legfontosabb, hogy az aragónok uralkodása idején ide helyezték át a kincstárat és a királyi udvart.

Castel dell'Ovo    Castel dell'Ovo kép

Ma különféle tárlatok vannak a termeiben, itt sem kellett belépőt fizetni. Az első teremben, ahova betévedtünk, pont horrorisztikus bábukkal találtuk szembe magunkat, amikhez még creepy hangokat is szolgáltattak, úgyhogy a továbbiakban inkább hanyagoltuk a beltéri részeket, és inkább csak kint sétálgattunk, gyönyörködve az öbölre nyíló kilátásban.

Castel dell'Ovo    Castel dell'Ovo lőrés

LÁTNIVALÓK LEGKÖZELEBBRE

Régészeti Múzeum (Museo Archeologico Nazionale): Itt található a Pompeiben talált mozaikok és falfestmények nagy része, így Pompei vagy Herculaneum megnézése előtt/után kiváló program lehet. Tartozik hozzá egy nagyon ötletes alkalmazás is, a Father and Son. Egy point-and-click játékon keresztül mutatja be apa és fia történetét, amely részben a múltban, részben a múzeumban játszódik, és vannak olyan részei, amiket csak ott lehet aktiválni. Nagyon ötletes, hogy ilyen interaktív, és mindenhol azt írják a neten, hogy ez a múzeum az abszolút kötelező és legjobb program, ha Nápolyba látogat az ember.

Földalatti Nápoly (Napoli Sotteranea): A város alatt egész barlangrendszer húzódik, hiszen a vulkanikus kőzetben könnyű volt alagutakat ásni. Augustus korabeli vízvezeték, katakombák és a Bourbon-alagút is itt található, amelyet királyi átjárónak terveztek, majd a II. világháborús bombázások során óvóhelyként funkcionált.

Capodimonte-palota: A Bourbon-királyok rezidenciája volt, jelenleg itt található a Nápolyi Nemzeti Galéria Tiziano és Caravaggio képeivel, továbbá megtekinthetők a 18. századbeli királyi lakosztályok is korabeli bútor- és porcelángyűjteményükkel. A palotához hatalmas kert és erdő is tartozik.

Neapolis Sotterrata

KÖZLEKEDÉS

Egy szóval írható le: kaotikus. 😀 Nincsenek sávok, és általában nem indexelnek, mindenki mindenhol dudál, hogy jövök, félre az útból! Főleg a motorosok. Bár nem tudok vezetni, itt külön kihívás lenne. Nápolyban így legtöbbször a gyaloglást választottuk, és a Spaccanapoli mellett a másik kedvenc részünk a tengerparti séta volt: esti korzózásra ideális a part – a Vezúv látványa a háttérben, az esti fények és a pálmafás sétányok igazi dél-olasz érzetet varázsolnak.

Nápoly este

Tömegközlekedést tekintve a Gira Napoli alkalmazásban lehet rákeresni a különböző helyi járatokra. A menetjegy ára egységesen 1,5 euró, és ezzel igénybe lehet venni a buszt, a metrót, a siklót és a villamost is. A metrónál pont akkor volt szervizkimaradás, amikor a kikötőbe igyekeztünk a Caprira induló kompunkra, így kénytelenek voltunk taxit fogni. Itt viszont mindenképp le kell beszélni előre a viteldíjat, hogy ne érjenek meglepetések, és ki kell állni magunkért, mert hajlamosak a lehúzásra. Olasz tudásunknak és egy kis előzetes és utólagos vitatkozásnak hála 15 euróból megúsztuk négy személyre az állomás-kikötő távot.

A repülőtérről Alibussal mentünk a Garibaldi vasútállomásig, az fix 5 eurós áron van, és jól ki van táblázva a reptéren és a városban is, hogy honnan indul, a sofőrnél lehet jegyet kapni. Az airbnb-nk a Garibaldi vasútállomástól 5-10 percnyire volt, így a fontosabb közlekedési csomópontok könnyűszerrel elérhetőek voltak. A Garibaldi állomásról indul egyébként a Circumvesuviana, amely HÉV-szerű kocsikkal közlekedik, és amellyel a Vezúv mentén egészen Sorrentóig el lehet jutni. Nagy rajta a tömeg, de a funkciójának tökéletesen megfelel, Pompeiből hazafelé még simán volt ülőhelyünk is rajta. Herculaneumba és Pompeibe ezzel célszerű menni, az Ercolano Scavi és Pompei Scavi – Villa dei Misteri megállókig.

Circumvesuviana

A környező szigetekre, mint Capri, Procida és Ischia, komppal lehet legegyszerűbben eljutni a Molo Beverello vagy a Calata Porta di Massa kikötőkből, de Sorrentóba is indulnak kompok. Legközelebb valószínűleg ott szeretnénk megszállni, hisz bár Nápolyból nincs közvetlen járat az Amalfi-partra, onnan komppal vagy busszal elérhető. Ez Olaszország egyik legszebb partvidéke lépcsőzetes, színes épületekkel, és strandolásra alkalmas homokos parttal.

Nápoly és környéke tehát bőven tartogat még látnivalókat, szívesen visszatérnék egyszer bepótolni a most kihagyott részeket! 🙂 És bár Nápoly maga elsőre zűrzavaros, nem lehet nem szeretni a vibe-ját.

Piazza Plebiscito

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük