Nem pánikolás a koronavírus idején


Vélemény / vasárnap, március 15th, 2020

Ha nem is pánikol az ember, mindenesetre aggasztó, és szorongást okozhat a jelenlegi krízishelyzet. Megküzdési stratégiák egy átlagembertől a lelki egyensúly fenntartására.

Rengeteg riasztó ténnyel szembesítenek nap mint nap. A globális járvány miatt egész ágazatok dőlhetnek be, ha nem segítik meg őket, rengeteg ember veszítheti el a munkáját, és világméretű gazdasági válságra kell pénzügyileg és lélekben felkészülnünk. És ez csak a mindenki számára várható kilátás, magáról a vírusról akkor még nem is beszéltünk, ami meglepően gyorsan terjed, és van, akiknél súlyos tüneteket okozhat. Nem tudni, hogy mikor lesz rá védőoltás, és hogy mikortól áll vissza minden a régi kerékvágásba. Világszinten mindenhol erről beszélnek, szigorú intézkedéseket vezettek be, és senki sem tudja, mi lesz. Nem csoda, ha az ember besokall, fél, szorong, vagy csak feszültebb az átlagosnál.

Várhatóan hetekig-hónapokig ez lesz a helyzet – ha nem rosszabb – épp ezért még időben kell tennünk azért, hogy ez a feszültség ne uralkodjon el rajtunk, és ne alakuljon pánikká. Bár nem vagyok egészségügyi szakember, az alábbi megküzdési stratégiákat tapasztaltam ki egyénileg a krízishelyzetek feldolgozására, és remélem, másnak is segíteni tudok vele. Nem vagyok pszichológus, ezért kérlek, ennek megfelelően kezeld a leírtakat. Mindenkinél más válik be, a lényeg az, hogy találjunk saját magunk számára valami megnyugtatót. Nálam ezek a következők:

Előre is jelzem, gigahosszú ez a poszt (mint általában :D), úgyhogy ha csak bizonyos elemei érdekelnek, a fenti linkekkel tudsz odanavigálni.

INFORMÁCIÓSZŰRÉS

A média a kattintásokból, megtekintésekből és hirdetésekből él, ez tartja fenn őket. Rengetegszer nem érzik a határt, visszaélnek a hatalmukkal, és nem gondolnak bele, hogy a tartalmaik hogyan csapódnak le az emberekben, és mennyi feszültséget és aggodalmat ébresztenek bennük. Na meg van az újságíróknak az a gerinctelen kategóriája, aki ismeri és tudatosan használja ezeket az eszközöket az emberek legrosszabb tulajdonságainak felerősítésére.

Sokszor nem is a felhasználó szempontját nézik: a keresőmotornak SEO-zzák a cikkeiket, hirdetésekre optimalizálnak és hatásvadász, polgárpukkasztó, kattintáscsalogató vagy félrevezető címet adnak a tartalmaiknak, majd megnyitva kiderül, hogy semmi érdemleges nincs bennük, csak az időt vesztegettük. Rosszabb esetben még fel is idegesítenek egy olyan dologgal, amire semmiféle befolyásunk nincs, de miután elolvastuk, már zavar, hogy tehetetlenek vagyunk. Itt most nem is feltétlen ez a helyzet, hisz egyénileg is sokat tehetünk a vírus terjedésének megállítására, és a fentiek természetesen nem minden újságíróra és hírforrásra igazak, de nagyon meg kell szűrni az információkat, korlátozni kell a napi számukat, és kritikus gondolkodást kell alkalmaznunk minden esetben.

Amikor túl sok hírt vagy kommentet olvasunk, és telítődünk, fel kell tennünk a kérdést magunkban: biztosan rettegésre, irigységre, haragra és függőségre vágyunk? Vagy úgy döntünk, hogy elég ebből, van elég stresszforrás az életünkben, és nemet mondunk. A médiának az ilyen ösztönösen felébredő rossz tulajdonságokat nem felerősítenie kellene, hanem segíteni ezek leküzdésében. A neten egyre növekszik az információ mennyisége, és csak mi mondhatunk nemet rájuk, nem fogja más megtenni helyettünk. Szelektálnunk kell, miközben mindenki másnak az a célja, hogy ránktukmáljon újabb és újabb felesleges stresszorokat. Olyan, mint egy szűnni nem akaró támadás az elménk ellen.

Persze most arra gondolsz: ez egy kicsit túlzás, rám ez nem igaz, én tudom kezelni, nem hat meg annyira. Én is azt hittem magamról. Mindenki azt hiszi, hogy elég erős ezekhez. De a sok kis dühítő, borzalmas és ijesztő információ összeadódik az alap problémáink mellett, és úgy már eléggé be tud teríteni. Főleg ilyen felfokozott veszélyhelyzetben, mint a mostani. Ilyenkor kell tehát legjobban odafigyelnünk a lelki egészségünkre.

FELELŐS TÁJÉKOZÓDÁS

Híradók, Index, HVG, Origó és társai? Kérlek, ne nézd egész nap, és ne vedd készpénznek. Sőt, semmit se vegyél annak. A valóságnak csak egy szeletét emelik ki, rendszerint a legijesztőbbet vagy legdühítőbbet. Minden információt felül kell vizsgálni, be kell kapcsolni egyfajta tudatos szűrőt, bármit is olvasunk vagy hallgatunk. És tudatában kell lenni, hogy nem csak az létezik, amiről olvasunk, és nem is feltétlen úgy van, ahogy beállítják.

Fel kell ismerni a hatásvadász és pánikkeltő tartalmakat, és tudatosan kerülni őket, hogy ne legyen kifizetődő ilyet gyártani. Korlátozni kell az információ mennyiségét, amivel egy nap szembesülünk. Ez nem azt jelenti, hogy dugjuk homokba a fejünket, és flangáljunk az utcán, mintha mi sem történt volna. Nem.

Független, objektív média hiányában azt tehetjük, hogy diverzifikáljuk a tartalomforrásokat: magyarul nem csak egy forrásból tájékozódunk, a világvégehírnök, félelemgerjesztő tartalmakat bojkottáljuk. A vírussal kapcsolatban hiteles forrásokat keresünk, például orvosoktól származót, és abból is több különbözőt. Hivatalos szervek oldalait csekkoljuk a bevezetett intézkedések ellenőrzésére, például az Egészségügyi Világszervezet, a WHO oldalát, magyar viszonylatban pedig a kormány koronavírussal foglalkozó tájékoztató oldalát, hogy tudjuk, milyen szabályokat és ajánlásokat kell betartanunk.

Én a vírus megjelenése óta egy amerikai orvos, Doctor Mike videóiból okulok (több éve követem, minőségi tartalmat gyárt), és amíg Európában meg nem jelent a betegség, csak az ő heti egyszeri videóját néztem meg, amiben összefoglalta az addigi történéseket. Azóta, hogy közelebbi a fenyegetettség, több forrást is nézek, de sosem viszem túlzásba, és mindig felülvizsgálom őket.

Különösen tetszett a médiát számonkérő legutóbbi videója:

És igen! Végtelenül idegesít, hogy mindig a statisztikát sorolják: hogy egy nap alatt hány új fertőzöttet találtak, mennyire megugrott a számuk – igen, valószínűleg azért, mert most derültek ki a teszteredményeik. A jövőben is több ilyen kiugró növekedés várható, hisz feltehetőleg sokkal több fertőzött van, mint amennyi eddig kiderült, de ez csak azt jelzi, hogy gyorsan és könnyen terjedő vírusról van szó, épp ezért veszélyes. Nem érdemes pillanatról pillanatra követni a számokat, és rágörcsölni a mutatókra, ez még pár hétig-hónapig növekedni fog, tetőzik, majd remélhetőleg alábbhagy.

Személy szerint azért sem olvasok egész nap ilyen témában, mert begolyóznék tőle. De ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem tájékozódok, vagy hogy félvállról veszem az egészet. Kellő komolysággal kell kezelni a helyzetet, de lehetőleg úgy, hogy ne őröljön fel a ránk zúduló ijesztő információtömeg. Ügyelni kell arra, hogy huzamos ideig ne csak negatív infóknak legyünk kitéve.

Kimerítő és fárasztó, hogy nap mint nap millió információt kell feldolgozni, és az emberi agy folyamatosan adaptálódik is hozzá, de nem elég gyorsan. Az effektív válogatáshoz alkalmazkodnunk kell a jövőben, hisz egyre több tartalom lesz a neten, a haszontalan infók száma pedig egyre nő. Ez egy olyan képesség, amit mindannyian most tanulunk, de ahhoz, hogy fejlődjünk benne, nap mint nap gyakorolnunk kell.

KÉPBEN MARADÁS ÉS ALKALMAZKODÁS

A legelején én is úgy álltam hozzá, hogy az emberek kicsit túlreagálják, ezért nem állhat le az élet, mert pont abból lesz gazdasági válság, ha minden leáll. De azóta – különösen az olaszországi eseményeket követően – felülvizsgáltam a saját álláspontomat (és folyamatosan történik), megváltozott a szemléletem, és a legjobb stratégiának most már azt találom, ha mindenki megerőlteti magát, és otthon marad, ha csak teheti. Számomra nem is a vírus halálozási rátája, sokkalta inkább a fertőzésveszély a para, hogy milyen gyors ütemben terjed. És hogy az idősekre és legyengült immunrendszerűekre mennyire veszélyes lehet. Ezért megteszem, amit tudok, és amit javasolnak a vírus féken tartására. Igen, ez mindenkinek kellemetlen, senki se így tervezte az évet, de kötelességünk.

Kötelességünk alkalmazkodni. Lemondtam az április eleji utazásunkat, elhalasztottuk az összes baráti találkozót, a hét közepe óta távmunkázok, és a veszélyhelyzet elmúlásáig így is teszek – és közben végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy lehetőségem van rá az irodai munkámból adódóan, egyúttal sajnálom azokat, akik ezt nem tehetik meg, mert más jellegű a munkájuk, illetve akiket személyesen érint, és pont ezért érzem úgy, hogy kötelességem távból dolgozni, mert én megtehetem. Nem szervezek találkozót senkivel, nem mozdulok ki a házból, csak ha muszáj, inkább rendelek ételt. Kvázi karanténba vonultam, pedig nem is tapasztaltam tüneteket.

Odafigyelek a kézmosásra, a mobilomat napi szinten fertőtlenítem, gyakran szellőztetünk, próbálunk vigyázni magunkra. Persze én amúgyis otthonülős típus vagyok, a szociálisabb és aktívabb embereknek nehezebb lehet otthon maradni. Veszélyhelyzetben viszont az ilyen enyhe kellemetlenségeken túl kell lépni. A kapcsolattartás szerencsére már interneten is megoldható, és unatkozni sem tud senki. Minél többen maradnak otthon, annál előbb múlik el ez az egész. Jó lenne, ha nem nyomná rá egész 2020-ra a bélyegét, de ahhoz arra van szükség, hogy most mindenki a seggén maradjon.

Pár napja kimerészkedtem készpénzt felvenni és a kisboltba, és meglepődve vettem észre, hogy korzóznak az emberek az utcán, teli van a vili, mindenki lófrál a jó időben. Emberek, légyszíves. Vegyük már komolyan ezt az egészet. Senki sem szeretné, ha elhúzódna, vagy ha tovább terjedne. A napsütés kell, az kétségtelen, de az élvezeti tevékenységeket korlátozzuk az otthonunk területére. Tiszteljük meg azzal a nagy áldozatot hozókat, elsősorban az egészségügyi dolgozókat, hogy megtesszük, ami tőlünk telik. Nem szeretnénk, ha úgy elterjedne, mint máshol, ahol nem győzik ellátni a betegeket.

DIGITÁLIS JÓLLÉT

A legutóbbi választáskor kicsit besokalltam, és eldöntöttem: elég. Kivonom a toxikus, haragkeltő elemeket az életemből. Ennyi gyűlölet nem létezhet. Most pedig a vírus kapcsán ennyi szörnyűség és félelem. Épp ezért nem olvasok napi szinten híroldalakat, csak az ismerőseim által linkelt cikkekbe nézek bele, vagy tudatosan rákeresek arra, amire kíváncsi vagyok, vagy amiről tájékozódni szeretnék. Nem nézek híradót, a Facebookot már legalább fél éve letöröltem a mobilomról, a többi közösségi médián pedig megválogattam azt, hogy kit követek. Ha nem kő alatt élsz (ahogy az angol mondaná), úgyis értesülsz mindenről, nem lehet kikerülni. A fontos hírekről tudok, így a koronavírussal is képben vagyok annyira, amennyire szükséges: tudom, hogy mit lehet tudni a vírusról, és hogy még egy ideig fertőz, ezért milyen elővigyázatossági lépéseket kell tenni, mi a házi karantén stb., folyamatosan tájékozódok. Arra viszont nincs szükségem, hogy percről percre kövessem a statisztikát, és paráztasson a média a legapróbb hülyeségekkel.

A sima és a közösségi média korlátozása óta sokkal jobban vagyok lelkileg, mint amikor passzív időtöltésként a Facebookot görgettem. Rég elárasztotta a szenny, és az időnkénti jó tartalom miatt nem érte meg órákat lógni rajta. Időnként persze én is megtekerem, sőt, van, hogy leragadok, de próbálom tudatosan bojkottálni a negatív befolyásoló erőket. Így nem vagyok kitéve a folyamatos pánik- és bűntudatkeltésnek, a vérre menő vitáknak, a sárdobálásnak, a felfokozott indulatoknak, a fotelhuszárok mások alázásában megnyilvánuló felböffent traumáinak. Időnként szembetalálkozok ilyenekkel YouTube-kommentekben vagy linkelt indexes vagy HVG-s cikkek mellett. Ilyenkor megdöbbenek, hogy ez létezik, és újra és újra ráébredek: milyen jó döntést hoztam. Elképesztően sok feszültség van az emberekben, különösen bennünk, magyarokban, ami a történelmünket elnézve nem csoda. De szörnyű, hogy valakik így élik ezt meg, és nem tudják kezelni a saját érzelmeiket.

ÖNVIZSGÁLAT ÉS TUDATOSSÁG

Azért viselik sokan rosszabbul az eseményeket, mert amúgy is sok stresszforrás van az életükben, ilyenkor tehát érdemes ezek számát is csökkenteni. Amikor rosszabb periódusban vagyunk, és stresszesebbek vagy levertebbek vagyunk a szokásosnál, érdemes magunkba nézni, és önvizsgálatot tartani: miért viselkedek így, mi zavar, mi stresszel, miért vagyok feszült? És addig kell ásni, amíg meg nem találjuk a válaszokat. Kulimunka lesz, és baromi nehéz. Ijesztő dolgokat találhatunk a lelki mocsarunkban, de alá kell merülni, és meg kell tisztítani a terepet a szörnyektől, hogy ne húzzanak le.

Ha egyedül nem megy, vagy nem bízunk benne, hogy jól csináljuk, akkor pszichológus segítségével. Ez megint egy tabutéma, különösen itthon, de ha tehetném, mindenkit elzavarnék pszichológushoz. Magamat is beleértve, ha lennének épp feldolgozatlan traumáim, vagy ha olyan gondba ütköznék, amivel nem tudok egyedül megküzdeni (a legutóbbi krízisemkor majdnem bejelentkeztem, de mire oda jutottam volna, sok-sok munkának hála sikerült megoldani). Nem mondom, hogy egyszerű beismerni magunk előtt, ha valami nem megy egyedül, és segítséget kell kérnünk. Még én sem fordultam pszichológushoz, de nem szégyellném megtenni a jövőben.

Jelenleg úgy érzem, nincs feldolgozatlan, át nem rágott ügyem, a korona- és klímaszorongás így nem tudott erőt venni rajtam, és ha továbbra is kezelem az indulataimat, nem is fog. Ha van valami, mindig átgondolom, kibeszélem, ki(s)írom magamból, nekem ezek a bevált praktikáim. Már gyerekkorom óta a mocsárban élek, eléggé kiismertem már a terepet. 😀 Tudom, hogy mi jelenthet veszélyt rám. Millió órát filóztam már a családomról, a világ dolgairól, saját magamról, a motivációimról, az érzéseimről, a kétségeimről, a gyengeségeimről, a stresszről, a feszültségekről, mindezek forrásairól és a potenciális megoldásokról. Nem odázom, nem fojtom el, nem viszem át más területre, nem kisebbítem, szembenézek velük nap mint nap.

Ezért érzem úgy, hogy tudom népszerűsíteni és van mit mondanom a tudatosságról, bár nem vagyok pszichológus. És ezzel nem észt osztani próbálok, csak meglepődve vettem észre, hogy az emberek elég nagy százalékának halvány lila gőze sincs arról, hogy kicsoda ő, és miért viselkedik úgy egy adott pillanatban, ahogy. Nem csak az útját keresi, hanem azt is, hogy ki ő igazából.

Elég korán elkezdtem a szembenézést önmagammal, beismertem a gyengeségeimet, és megkezdtem az önsegítést. Úgy voltam vele, más úgysem fog, és az élet újra és újra megerősített ebben. Nem a rendszert hibáztatom mindenért, nem irigykedek másokra, mert sikeresek vagy jobbak valamiben, nem turkálok más szennyesében. Folyton magammal foglalkozok, ami úgy is tűnhet, hogy öntelt vagyok, de az elég messze áll az igazságtól. Mindenkinek magát kell lelkileg rendberakni és rendben tartani, nem várhatunk másokra, vagy hogy sziklaszilárdak leszünk a semmiből.

Az önbizalomhiány folyton kísért életemben, sokszor a kétkedés, de inkább a pozitív visszajelzés hiánya miatt. Aztán rájöttem, hogy nem kell mindenben másoktól várni a megerősítést, és mindenki más véleményével törődni. Amíg nem bántok senkit, addig max. azért utálhatnak, mert magukkal van problémájuk. Így merítettem erőt saját magamból, akkor is, ha néha úgy érzem, olyan egyedül vagyok a világban, mint a kisujjam. Ez persze nincs így, pontosan tudom, de számtalanszor éreztem ezt életem során, ezért megtanultam a saját legjobb barátom lenni. Nem röhög, ez a karanténban is hasznos lehet! 😀

ÖNISMERET

A lelki dolgoknál is a forrását kell megtalálni a problémáknak, nem a tüneteket kezelni. Más emberek vagy külső tényezők hibáztatása, önbántás, impulzusvásárlás, tartalom- vagy szerfüggőség, túlevés és társai helyett megtalálni azt, ami úgy nyugtat meg, hogy közben nem rombol, és nem bánt senkit. Nem mondom, hogy én sosem csináltam ilyeneket, hisz emberek vagyunk, mind tettük már és tesszük ezeket. A különbség az, hogy valaki felismeri, és tenni akar ellene, és nem hagyja, hogy a gyengeségei lehúzzák.

Elgondolkodtál már azon, hogy milyen rossz tulajdonságokat hoz ki belőled most ez a para, meg egyáltalán az állandó online lét és a rengeteg információ? Rám leginkább a függőség és a katasztrofizálás jellemző: rögtön a legrosszabb forgatókönyvet vázolom fel, és elkezd pörögni az agyam a megoldási lehetőségeken. Nem látom a kiutat a helyzetből: felvázolok egy sötét jövőképet, és elhiszem, hogy az fog történni. A tehetetlenségből, kontrollvesztésből és kiszolgáltatottságból eredő zsigeri félelem könnyen eluralkodna rajtam, ha nem figyelnék oda magamra.

Próbálom formálni az alapvetően pesszimista beállítottságomat, de sokszor visszaesek. Érzékeny és empatikus típus vagyok, aki könnyen elsírja magát BÁRMIN. (Értsd a Frodó-Samus, majdnemvízbefúlós jelenettől kezdve egy futó érzésen át, legyen megható vagy euforikus, addig, ha valami feldühít). Belőlem így jön ki a fokozott érzelem, nem tartom gyengeségnek, nem próbálom elnyomni vagy takargatni.

Úgy gondolom, az egészséges embereknek tudniuk kell sírni, mert egy nagyon jó stresszoldó módszer. Különösen a férfiaknak hasznos megtanulniuk, akik egész életükben azt kapják mindenhonnan, hogy tilos. Százszorta jobb, mint az agresszió, amiben a feszültség sokaknál megnyilvánul. Régebben irigyeltem azokat, akik nem ennyire érzékenyek, nekik sokkal könnyebb dolguk van az életben, de már ezt is pozitívként fogom fel, ami sokszor előnyömre válik, és amin ha kell, tudok dolgozni.

És hogy a függőségre is személyes példát hozzak: ha rosszul vagyok lelkileg, hajlamos vagyok többet binge-elni, mint általában. Ez még sorozatoknál, filmeknél nem is tölt el akkora bűntudattal, de az, ha csomó ideig tekerem a közösségi médiát, vagy nézek YouTube-videókat, majd utána jön még egy kör megbánás, hogy mennyi órát csesztem el a semmire, és már megint elmúlt éjfél. Ezért is töröltem a Facebookot a mobilomról, az Instagramot pedig a harmadik oldalra tettem, és napi 15 perces korlátot állítottam be rá. Ennek ellenére sokszor feloldom a limitet, mert nem érek a végére az érdekes tartalmaknak, de előfordul az is, hogy megállok, és nem nézem már aznap. Nem a leghatékonyabb, úgyhogy még keresem a megfelelő módszert a saját korlátozásomra, hogy ne csússzak bele a görgetésbe. De már tettem lépéseket.

Egyszerre jött ki 1-2 éve minden gyártó a „digitális jóllét” fogalmával, hogy megnézheted, melyik alkalmazással mennyi időt töltesz, naponta mennyit lógsz a mobilon (amikor szembesülünk a rút igazsággal ugye), és korlátokat állíthatsz be magad számára. Mivel az alkalmazások mind úgy lettek kitalálva – sok esetben pszichológai tanulmányokra alapozva –, hogy minél több időt tölts velük, mindenkinek egyénileg kell meghúznia a határt, és odafigyelnie magára.

Mondom ezt úgy, mintha nem Gardenscape-eztem volna el több órát a héten is, miközben pontosan tudom, hogy nem hasznos. De nem kell mindennek hasznosnak lennie, tök jó figyelemelterelő módszer a játék, még az ilyen alapvetően bugyuták is. Pontosan tudom, hogy milyen eszközökkel operál, de mégis nyomkodom néha. Egészen addig, míg nem válik toxikussá. A Yahtzee-ra és a Candy Crushra pár évvel ezelőtt függtem rá, de egy-két hét alatt kijöttem belőlük. Azzal, hogy egy nap úgy keltem fel, ezek kezdenek rossz hatással lenni rám, és túl sok órát vesznek el, és letöröltem őket. Én is folyamat küzdök a démonaimmal, mint mindenki más. De a folyamatos önvizsgálatnak hála kicsit több kontrollt érzek magam felett, mintha azt se tudnám, mi folyik az életemben, és miért.

Másrészről, jó néha trash tartalmakat nézni, vagy csak azért tölteni valamivel időt, mert jól esik. Ne szégyelljük a valóságból való menekülést, ilyenkor különösen hasznos lehet. Nem az a lényeg, hogy minden ilyet száműzzünk az életünkből, hanem az, hogy tudatosak legyünk ezekkel kapcsolatban, és a káros és energiavámpír dolgokra merjünk nemet mondani. Mi legyünk nyeregben, ne a tudtunk nélkül ússzunk az árral.

Ha már a stresszorok nagy részét kizárjuk, akkor jó úton járunk, nem kell itt is tökéletessé válni. Épp elég területen érezhető elvárásként manapság a tökéletessé válás kényszere, bár az is csak a fejünkben létezik. Senki nem vár tökéletest tőlünk, vagy hogy sose hibázzunk, max. mi magunktól. Ha hibát követünk el, ismerjük be magunk és mások előtt, hisz emberek vagyunk. Amint elengedjük a hibázástól való félelmet, megadjuk magunknak a fejlődés lehetőségét. De mielőtt full Coelho-ba váltanék, jöjjön a következő témakör.

TÁVOLODÁS, KONTEXTUSBA HELYEZÉS

Az előző kijelentésemre rácáfolva mégis egy idézettel indítanék (bocsi :D).

This too shall pass = Ez is elmúlik egyszer.

Számtalan nehéz helyzeten segített már át ez a pár szó. Egy középkori perzsa mondásról van szó, ami tömören, de érzékletesen fejezi ki azt, hogy minden állapot múlandó.

A keleti uralkodó azt kérte a bölcseitől, hogy találjanak ki egy olyan mondást, ami mindenre igaz az életben, és ami felvidítja, ha szomorú. Átnyújtottak hát egy gyűrűt, amelybe a fenti felirat volt vésve.

Ha az ezen való elmélkedés nem segít, de nagyon aggaszt a helyzet, és nem tudsz másra gondolni, gondolj arra, hogy 1 év, 5 év, 10 év távlatából ez már rég a múlté lesz. Ez az ilyen komoly eseményekre persze nem teljesen vonatkoztatható, mert ez sokáig elhúzódhat, és valószínűleg a történelemkönyvekbe is bekerül, olyan volumenű. Mindenesetre, reméljük 1 év múlva már nem ezzel fogunk foglalkozni. Képzeld el, hogy egy év múlva már nem ez lesz a helyzet, és nem erre fogsz gondolni, tehát nem végtelen ez a helyzet sem.

Kontextusba helyezve pedig érdemes arra gondolni, hogy:

  • nem úgy hullanak az emberek, mint a legyek
  • nincs zombiapokalipszis, nem kell madmaxezni, úgy tűnik, a víz- és élelemellátás biztosított
  • ne legyünk paranoiásak, attól, hogy eszünkbe jutnak apokaliptikus gondolatok, még korántsem biztos, sőt nem valószínű, hogy megvalósulnak. az agyunk mint minden veszélyhelyzetben, most is teszi a dolgát, azért juttat eszünkbe szörnyűségeket, hogy felkészítsen rájuk

FELKÉSZÜLÉS A JÖVŐRE

Úgy is tekinthetünk erre a válságra, mint az emberiség próbájára, hogy mennyire vagyunk civilizáltak, és tudjuk higgadtan és megfelelően kezelni a vészhelyzeteket. Ez igazából egy evolúciós akadály, amit meg kell ugranunk szervezettség és lelki szilárdság szempontjából. Az állati ösztönökre való lealjasodástól mindenki fél, hogy ember embernek farkasa lesz (én ettől majdnem jobban tartok, mint a vírustól), ezért is nagyon fontos kordában tartani a félelmeinket: hogy ne legyen belőle pánik és agresszió.

Most épp gyakorlatozunk, hogy hogy kell kezelni egy globális, mindenkit fenyegető problémát. A jövőben elképzelhető, hogy egyre több ilyen lesz a klímaváltozással és a természeti katasztrófák számának növekedésével. Nem árt, ha megtanulunk pánikmentesen tüzet oltani.

Annyira megszoktuk, hogy nincs háború, hogy nem saját magunknak kell megtermelni a kaját, és másoktól függ az élelmezésünk, hogy minden kéznél van, és beszerezhető, hogy ebbe valljuk be, belekényelmesedtünk. Most hogy pofonként ezek a Maslow-piramis alján lévő szükségletek veszélybe kerültek, oda kell figyelni rá, hogy ne kerüljünk vissza ösztönszintre, és ne vásároljuk fel a világ összes vécépapírját.

Magyarországnak van víz- és élelmiszertartaléka, nem kell a hipermarketben tülekedni, ahol a legnagyobb az esélye, hogy elkapjuk a vírust, elég a kisboltba lemenni, ott még nem láttam készlethiányt. Másrészről így a kisebb vállalkozásokat támogatjuk, akiknek a legnagyobb szüksége van most rá. Ha lesz is hiány, intézkedéseket hoznak majd a megoldására, lehet, hogy jegyrendszer lesz, de akkor sem várható tömeges éhhalál. Ehhez az is kell, hogy ne vásárolják fel a tehetősebbek az összes készletet azok elől, akiknek csak párnapi élelemre van pénzük.

Nehezebb azoknak, akiknek ez az első komoly krízis az életükben, és ők a soha nem tapasztalt veszélyérzet miatt könnyebben pánikolnak. Aki már átesett néhány összeomláson, könnyebben tud nyugodt maradni, mert megvannak a maga megküzdési stratégiái. Nincsenek jó kilátások a jövőre vonatkozóan, és komoly nehézségekkel kell majd megküzdenünk, de ez az egész világot érinti, nem csak mi vagyunk ebben a helyzetben, így nem leszünk magunkra hagyva. A világon mindenkinek érdeke, hogy javítson a helyzeten, és mindenkit érint majd a gazdasági visszaesés is.

Az a legfontosabb, hogy a helyi közösségeinkben is összefogjunk, és ne egymásra mutogassunk, és a hibákat soroljuk a vis maior tetejébe – ami sajnos szokásunk. Vegyünk példát az olaszokról, akik az erkélykoncertjeikkel egymásban tartják a lelket, ahelyett, hogy másokat vagy a kormányt szidnánk. Attól jobb nem lesz, ha kiemeljük a nyilvánvalót, hogy nincs rendben az egészségügyünk és az oktatásunk. Ezzel mindenki tisztában van, most az egymással szembeni megértés és segítségnyújtás ideje van, nem a panaszkodásé. Ne rúgjunk magunkba még egyet, ha lehet.

Én hiszek az emberiségben, hogy meg tudjuk ugrani ezt az akadályt is. A hit is egy olyan fontos tényező, ami bármin átsegíti az embert. Bár nem vagyok vallásos, komoly erőnek tartom a hitet, és ez független attól, hogy ki miben hisz. Valami felsőbb erőben, vagy netán magában, mindig segít fenntartani a reményt.

MENEKÜLÉS, FIGYELEMELTERELÉS

Ha úgy érezzük, besokalltunk, muszáj menekülnünk, persze csak lelkileg. Jó lehet erre filmbe, sorozatba, könyvbe, játékba való belefeledkezés, valami kreatív hobbi gyakorlása, bármi, ami flowélményt ad, és az időről is elfeledkezünk közben. Mondjuk ennek a cikknek az írása, mert épp 2:53 van… 😀

Kikapcsolásra pedig az alvás pont tökéletes, és az a legjobb tipp, hisz akkor dolgozza fel az agyunk a napi információkat. Minden nap kiadós alvással biztosíthatjuk, hogy ne erősödjenek fel a félelmeink. Konkrétan észrevettem magamon, hogy ha alig alszok, mindent rossz fényben látok, és ingerültebb vagyok. Mégse sikerül sokszor eleget aludni, mert elszöttyögöm az időt. Nem ártana betartanom ezeket a tippeket…

Az agy lefoglalására pedig a munka is tökéletes lehet, a munkaterápia létező gyógymód, addig se gondolunk másra. De azért hagyjunk időt a pihenésre is, amikor illatos, puha takarókba kuckózunk, meleg italt iszunk, vagy szép dolgokat nézünk, és kiürítjük az agyunkat, nem gondolunk semmire. A mindfulness gyakorlására is szakítsunk hát időt.

És végül a konditermek bezárásával és a folytonos otthonülés mellett gondoskodni kell testünk karbantartásáról is. Van egy csomó, segédeszköz nélkül végezhető, saját testsúlyos gyakorlat. Én a 7 minute workoutot próbálom tartani több-kevesebb sikerrel (ez a hét például totál off volt), és nyújtós, táncos vagy jógás YouTube-videókra edzek. Néha. Elvétve. De mivel sportokban elég béna és motiválatlan vagyok, meg sem próbálok okoskodni a témában, elég ha magamat rugdosom a cél felé.

HUMOR

És hát ott a humor, mint az egyik legjobb feszültséglevezető és stresszoldó módszer. A mémkultúrának hála az internet egyből mobilizálta magát, és jobbnál jobb viccek születtek a helyzet oldására. Itt például szabadon generálhat bárki dalszöveget a WHO kézmosós ábrájára.

Ha eddig nem is néztünk ilyesmit, megpróbálkozhatunk vicces sorozatokkal, például a Jóbarátokkal. Receptre írnám mindenkinek. 🙂

De nem kell a felsoroltakat mind gyakorolni, elég ha egyet-kettőt választasz belőlük, vagy olyannal oldod a stresszt, ami nekem most nem jutott eszembe – ez esetben szívesen várom kommentben! A lényeg, hogy meg tudd magad nyugtatni.

Elvégre nem csak sötét a jövő, hinnünk kell magunkban és másokban, hogy épségben átvészeljük. Én a fenti stratégiák alkalmazásával próbálok elővigyázatos maradni, de nem pánikolni. Remélem, másnak is segítenek lelkileg!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük