Filmkritika: Skywalker kora


Vélemény / vasárnap, január 5th, 2020

Méltó véget ért a harmadik Star Wars-trilógia. Spoilermentes majd spoileres amatőr kritika következik a Skywalker koráról.

2019 végén elterveztük, hogy a Rise of Skywalker decemberi premierje előtt megnézzük az összes többi Star Wars-részt is kronológiai sorrendben, a spin-offokat is beleértve. Aztán kicsit elcsúsztunk a maratonnal, de úgy, hogy a premier előtti nap már munka után kellett beszuszakolnunk az új trilógia első két részét (egyenként 2+ órás filmek ugye), de ez nem okozott gondot, végül sikeresen teljesítettük. Nézzük a jó oldalát: így legalább friss volt másnap az élmény (ha mi nem is). 😀

ELŐZETES

A BEFEJEZŐ RÉSZ

Spoilermentesen annyit tudok elmondani, hogy nekünk kifejezetten tetszett az utolsó rész. A hetedikhez hasonlóan (ugyanaz volt a rendező) itt is sokszor építkeztek a már meglévő univerzumra és kánonra, de raktak bele egyéb utalásokat, más filmekben már látott trope-okat is, amiket később kifejtek. Míg a 7. részben főleg a régi trilógiák elemeit használták fel, most a kollektív filmművészet toposzait is segítségül hívták a Star Wars sajátjai mellett, hogy egy nagyívű lezárást nyújtsanak az új trilógiának, de egyben az előtte lévő kettőnek is.

Nem könnyű elvarrni ennyi történetszálat, mégis jól oldották meg, legalábbis belegondolva ennél jobban kevéssé lehetett volna. Voltak benne logikátlanságok, igen, de ne feledjük, hogy a régi filmekben is. A Star Wars sosem volt egy realisztikus sci-fi. Sokkal inkább egy népmesei motívumokat követő, de sok más téren újító űrfantasy. Már a legelső Star Wars is az ismertnek és az újszerűnek egy olyan fajta keverékét tudta nyújtani, ami egyből megtette a hatását a nézőknél. Végtére is erről szól az egész emberiség története is: a múltból építkezve folyton megújulunk. Így egy olyan pontra tudott tapintani, amit ismerősnek találtak az emberek, de mégis kifejezetten izgalmasnak.

A legújabb Star Wars-trilógia befejező részének egyik központi üzenete az, hogy nem minden a múlt, a név és a vér. Nem számít, hogy kik voltak a felmenőink, hogy senkik voltak vagy valakik, lehet más véleményünk, eltérő céljaink és álmaink, akkor is, ha nem olyan nagyratörőek. Inkább az számít, hogy szellemiségben mihez és kihez állunk közel. És mindig van választási lehetőségünk, kialakíthatjuk a saját, egyéni utunkat.

Ez a mostani generációnak, ahol az internet miatt a valaha volt legnagyobb a generációs szakadék, valamiféle kapaszkodót nyújthat. Sok fiatalnak van konfliktusa a szüleivel, és fordul teljesen másfelé, vagy foglalkozik olyannal, amiről a felmenői azt sem tudják, micsoda, így nem is érthetik meg. A hagyományos és öröklődő helyett a világ a feje tetejére állt, lehetőségek tárháza és új tevékenységek sokasága áll szinte mindenkinek a rendelkezésére, és hihetetlen mértékben felgyorsult az egész. Mégis érdemes a múltba tekinteni, egyrészt a hagyományok továbbvitele miatt, másrészt, hogy tanuljunk az előttünk lévők hibáiból.

❗❗ SPOILER ALERT ❗❗

BEN SOLO

A múlt elutasítását, sőt egyenesen a kiirtását Kylo Ren vallja magáénak leginkább, és ez főleg a 8. részben evidens, ahol megpróbálja meggyőzni Reyt arról, hogy szakítsanak a múlttal és a „régiekkel”. Az, hogy nem a szülei példáját követi, valahol tipikus tinilázadás egyébként, de érdekes, hogy példaképet mégis a nagyapjában, Vaderben talál. Nincsenek barátai, gondjai vannak a dühkezeléssel, rossz szerekhez nyúl, és csak arra vágyik, hogy valakivel úgy igazán kapcsolódni tudjon. És ha már Kylonál, vagyis Bennél tartunk, róla szólnak igazából az új részek, és ő az új trilógia legérdekesebb karaktere, ami nem kis részben Adam Drivernek köszönhető.

Nem gondoltam volna, hogy egy apagyilkosságból – ami valljuk be, nagyon durva ilyen mainstream filmekben, meg egyáltalán bármilyen filmben – így vissza lehet jönni. Ha belegondolunk, még Vader se tudta bántani a családtagjait, Kylo Ren meg jön, és megöli Hant a legelső részben. Szép karakterívet ír le a három film alatt, de már attól a kritikus pillanattól fogva evidens volt, hogy számára nincs és nem lehet happy ending. Mindenki tudta, hogy maximum megváltásban vagy megbocsátásban részesülhet. Ez az egy lehetséges végkifejlet meg is történik, valahogy mégsem úgy jut el odáig, hogy nagyon kiszámítható és unalmas lenne. Driver olyan mélységet tud vinni a karakterbe, hogy élvezet nézni.

Miután az igazi apafigura, Luke „hátbatámadja”, úgy érzi, hogy senkiben sem bízhat meg, és jönnek a jól ismert mellékhatások: a lázadás, a harag és a szembefordulás. Badass, de mégis esendő, sőt néha hülyét csinál magából (a 8. rész végén egyenesen nevetséges, és utáljuk, ahogy dühében fröcsög, annyira végezni akar Luke-kal), de a legvégére a megbocsáthatatlant is megbocsátjuk neki. Mert ő is szeretett valakit, és végül a jó utat választotta, ilyen egyszerűek vagyunk. Valahogy az emberek többsége azzal tud igazán azonosulni, aki nem teljesen patyolattiszta és jó, hanem van benne valami, ami mindannyiunkban. Valami emberi.

REY PALPATINE

A nagy leleplezés, hogy Rey igazából Palpatine leszármazottja, amit nem sokan teorizáltak azelőtt – kivéve egy 2 évvel ezelőtti YouTube-videót, ahol több mindent eltaláltak ezzel kapcsolatban –, hisz a második részben megmondták, hogy senkik voltak a szülei. A szülei igen, na de a nagyapja… 😀 Már az is meglepő volt, hogy a trailerekből hallatszott az uralkodó kacaja. Mégis hogy élhette túl, és miért nem került elő eddig? Nincs minden tisztázva, de elfogadjuk a kedvükért.

Jól sikerült az a jelenet, ahol Rey villámokkal tépi szét a hajót, amin elvileg Csubakka utazott, utána néma csend volt a moziban. Majd ő is bemegy egy „barlangba”, ahogy Luke, és átesik a kísértésen. Van pár pillanata Bennel, és bár nem vele, de megtalálja a családját, amire mindig is vágyott. A végén ugyanúgy csúszkázik le a Tatuin homokján, ahogy az első részben a Jakkun, és sárga fénykardot csinál magának, amilyen még senkinek sem volt azelőtt a filmekben. Ezt leszámítva nem tűnt úgy, hogy újra szeretné építeni a Jedi-rendet, inkább meghagyta a múltnak ezt is a sithekkel együtt. Szép lezárást kapott a karaktere. Így viszont nincs egyensúly az erőben, míg fel nem bukkan újból a sötét oldal. Van hát mivel dolgozniuk, ha folytatni akarják a történetet.

KIRE UTAL A CÍMBEN SZEREPLŐ SKYWALKER?

Sejteni lehetett, hogy a cím kettős jelentéssel bír, főleg az angol: Rise of Skywalker, vagyis Skywalker felemelkedése. Elsősorban Ben Solora utalnak vele (Leia Skywalker fiára), hisz ő emelkedett felül végül a korábbi tettein, és kapott megváltást, ráadásul pont Leia segített neki ebben, és billentette át. Ügyesen oldották meg azokat a részeket, tekintve, hogy milyen korlátozott anyaggal dolgoztak, hisz mint tudjuk, Carrie Fisher addigra már elhunyt. Ha kicsit erőltetjük, akár Leiára is utalhat a cím.

Másrészről azt jelenti, hogy bárkiből lehet Skywalker, aki ugyanazt a szellemiséget vallja. Rey felveszi a Skywalker nevet a végén, bár tudjuk, hogy nem az. Ez a „bárki lehetsz, aki csak lenni szeretnél” toposz rengeteg filmben és sorozatban kap központi szerepet mostanság, és néha dühítő is, hogy ezzel etetik a népet: nem, bárki azért nem lehetsz. Igen, felküzdheted magad, de ez a „higgy benne, és sikerül” bullshit néha kifejezetten idegesítő. Ennél több faktortól függ azért. Mérhetetlen kitartás, meg egy jó nagy adag szerencse is kell hozzá, kismillió más tényező mellett. De a filmre visszatérve, itt mégsem volt túlzottan arcbamászó ez az üzenet, valahogy kellemesen vette ki magát, és adott egy lezárásérzetet az egésznek, ahogy Rey eltemette a Tatuinon Luke és Leia fénykardjait, ahol minden elkezdődött (a midikloriánokkal ugye :D).

MÁS FILMEKKEL VALÓ HASONLÓSÁG
(KATT RÁ, HA LÁTTAD ŐKET – SPOILERES)

Mad Max
Nagyon madmaxesek voltak a sivatagi menekülős jelenetnél a sárga jelzőrakéták, a járművek és nyilván az egész környezet. Erre a gyors kameramozgásos üldözés is rásegített.
Büszkeség és balítélet
Az esőfüggöny mögül előlépő Kylo az ikonikus jelenetre hajazott a Büszkeség és balítéletből, amikor Mr. Darcy a tóba merülés után a kastély felé sétál nedves ruhákban a domboldalon. Na meg más hasonlóságok is vannak a történettel, főleg a balítélet és az „ellenséges szerelmesek” témájában (ami a nő részéről tart tovább).
Harry Potter
A Harry Potterrel nagyon evidens a hasonlóság: a sokáig az árnyak közt élő, más ereje által újból testet öltő gonosz és a jó közötti végső kék-piros erő csatája, ahol a jó bár részben meghal, mégis győzedelmeskedik. Ben Solo egy az egyben Piton, még kinézetre is. A szeretet ereje itt is mindent áthidal, és mindenki besegít a végén, sőt megjelennek az elhunyt szereplők szellemei/hologramjai is. A végén pedig a három jóbarát (két fiú és egy lány) összeölelkezik. Bár belegondolva ezt lehet, hogy Rowling nyúlta az eredeti trilógiából, így saját toposznak nevezhető. 🙂
Gyűrűk ura
Gonosz nagyúr, aki a hatalom révén magához láncol „szellemeket”. Egyáltalán a hatalom, mint korrupt és romlásba döntő erő, itt is előkerül. A sithtemplom Mória bányáit, a nagy szobrok pedig a gondori Argonathot idézték, sőt, még a Merryt játszó színész, Dominic Monaghan is feltűnik, mint lázadó tiszt! Egyből kiszúrtam. 😀
Dunkirk
A film végén mindenhonnan özönlenek a civilek a saját hajóikkal segíteni a hivatásosoknak, ami nagyon felemelő érzés.
Avengers: End Game
Hasonlóan epikus végső csatát szerettek volna, amiben mindenki részt vesz, hisz sosem volt ekkora a tét. Jöttek az állatok hátán lovagoló törzsiek, a hősök, és mindenki, aki számít. Az összes jó és az összes gonosz hatalmas erőinek gigászi végjátéka.

BENNE VOLT A LEVEGŐBEN, HOGY

  • Rey gonoszan jön vissza az „újjáélesztésből”, netán nem emlékszik, vagy nem akart visszajönni, de ezekkel mind kezdeniük kellett volna valamit, nem lezárásszerűek. Itt a Buffyval lett volna hasonlóság.
  • Rómeó és Júlia lesz, és mindketten meghalnak, amint azt hiszik, hogy a másik már nem él.
  • Finn és Rey vagy Poe és Rey összejönnek, hisz a második részben kicsit azt készítették elő. De most bemutatták, hogy Poe-val nem jönnek ki egymással, Finn pedig talált más love interestet. Tetszett, hogy egyébként nem erőltették a szerelmi szálakat (a Ben-Rey kivételével, de az is inkább plátói volt), és a végére mint három jóbarát ölelkeztek össze. Két férfi és egy nő, ahogy annó Luke, Han és Leia.
  • Ben is megjelenik a végén mint force ghost Luke és Leia mellett, ahogy annó Anakin is megjelent Yoda és Obi-Wan mellett. Ezt valamiért kihagyták.

TALÁNY

Palpatine-nak vajon végig az volt a terve, hogy mindkettejüket odacsalja, és nem is akarta megöletni Kyloval Reyt (tudta, hogy nem fog menni), majd aztán Reybe ültetni minden sithek erejét (tudta, hogy nem fog menni), hanem igazából el akarta venni mindkettejük erejét? Vagy ennyire azért nem volt előrelátó, inkább csak jó ütemben váltott stratégiát, amikor nem jött be az előző terv? Valószínűleg az utóbbi, bár az első lehetőség is érdekes, hisz a legjobb scenario ez lett volna számára. Viszont érdekes kérdés, hogy vajon miért kötötte össze őket a 8. részben Snoke révén, hisz a force connection elég kétélű fegyver, és nem csak úgy sülhet el, hogy mindketten átállnak a sötét oldalra, hanem úgy is, hogy mindketten a jóra. Vagy ez az összeköttetés természetesebb volt, és nem is annyira Palpatine irányította, hisz force dryadot alkottak? Sok kérdés felmerül, amikre nem kapunk választ.

EGYÉB GONDOLATOK

Előjött mint központi gondolatszál az egyéniségtől való megfosztás, de a személyiség megőrzésének vágya is mind a stormtrooperek történetében (Finn és Jannah), mind C-3PO memóriatörlésekor. Poe pedig visszavett az arroganciájából és alázatosabb lett, sőt kifejezetten normálisan viselkedett a nőkkel, és tiszteletben tartotta Zorii döntését a végén, tanult tehát a második rész eseményeiből.

Tudtam, hogy be fogják hozni Landót, hiszen ő a régi trilógiában is életben maradt, és eddig minden fontosabb szereplőt visszahoztak. Nincs túl sok szerepe, de a nosztalgiafaktornak jót tesz. Csubakka jó, hogy nem hal meg végül, bár úgy komolyabb lett volna a hangvétel, és szürkébb Rey karaktere. Úgy gondolták, elég volt Leia, majd Ben halála ebbe a részbe.

Az új droid, D-O szerintem aranyos volt (bár nem annyira, mint BB-8 vagy Baby Yoda), főleg az, hogy mennyire nyíltan és asszertívan kommunikált. Bár úgy is vehetők a bejelentései, mint „happy, sad”, hogy hülyének nézik a nézőket, és ezeket be kell toldani vicceskedésből, de nekem nem volt idegesítő, szerintem illett a karakteréhez: az érzelemkifejező robothoz, aki tudatos azzal kapcsolatban, hogy mit akar és mit nem, és bátran mond nemet. Fun fact, hogy a rendező, J.J.Abrams kölcsönözte a droid hangját az angol eredetiben.

Hux árulása meglepő volt, de logikus: mindig is utálta Kylot. Bár sajnálom, hogy egy olyan jó színésznek, mint Domhnall Gleeson ilyen egyoldalú és nevetséges karaktert adtak. Hux tábornok folyton ripacskodott, és olyan volt, mint „a gonosz” paródiája. Ren lovagjait is behozták, de nem úgy tűnt, mintha velük bármikor is kapcsolatban állt volna Kylo, pedig biztosan egy csapatot alkottak egykor. Ezt talán egy korábbi részben kellett volna elővenniük, bár ahány bőrt lehúznak a Star Warsról, még róluk is készülhet egy előzményfilm. 😀

Kicsit úgy tűnt, mintha J.J.Abrams több népszerűtlen dolgot kikalapált volna a sztoriból, amit a második részben Rian Johnson vezetett be – bár nem tudom, mennyi köze van a rendezőknek a forgatókönyv alakulásához. A fanok nem voltak oda se Rose karakteréért, se a Disney-meseszerű állatokért és a felszabadítandó gyerekekért a kaszinós bolygóról, így itt róluk nem is esett szó, behoztak más lényeket inkább, akiken belovagolhattak, és Rose itt a háttérbe szorult. Egy emlékezetes cselekedete volt, hogy most engedte Finnek az önfeláldozást.

A First Orderből immár Final Order lett, az kicsit cheap volt Palpatine részéről, valljuk be. Ahogy az is abszurd kicsit, hogy kb. 16 óra leforgása alatt történtek az események, de tekintve, hogy az eredeti trilógia filmjei is pár óra leforgása alatt zajlottak, nem idegen ez a fajta rohanás ebben az univerzumban. Az izgalmakat a mostani filmek mintájára a végtelenségig próbálták fokozni az újabb és újabb csavarokkal a végén, és egy percig sem pihenhettünk: akció volt akció hátán.

Én mégis sikeresnek éreztem lelkileg a lezárást, hatott rám, és elvarrták a szálakat. Többször feltűnt, hogy milyen eszközökkel operálnak, és hogy tudatosan hozzák be a nosztalgiát, használják a zenéket, és próbálnak reakciót kicsikarni, de mégis sikeresen pengették az érzelmeim húrjait. Meglepődve láttam, hogy másoknak nem igazán tetszett a film. IMDB-n jelenleg 6,9-en áll, szerintem egy 8-ast simán megérdemel.

Még direkt nem olvastam kritikákat, hogy ne befolyásoljon, de elgondolkodtam, vajon miért nem tetszik sokaknak? Belegondolva a mi társaságunkból is többeknek nem tetszett, főleg a logikátlanságok miatt, de nekem sikerült a „suspension of disbelief”, vagyis félre tudtam tenni a nem realisztikus dolgokat, és jót szórakozni, főleg, hogy annyira nem is tapasztaltam őket. Lehet, hogy csak így a többi után tűnt kerek egésznek és jónak számunkra? Vagy ez tényleg nem rossz film, csak a fanoknak voltak más jellegű elvárásai?

Tudom, hogy az előző részt, Az utolsó Jediket nagyon nem szerették, az újranézéskor nekem most nem volt annyi bajom vele, vannak benne kifejezetten jó jelenetek, például a tróntermes rész, meg persze shredded Kylo (sajnálom :D). De kétségkívül a második film volt ennek a trilógiának a fekete báránya, és sok fan sokkal cinikusabban és kritikusabban állt emiatt az utolsó filmhez is.

Az is lehet, hogy akárcsak a Trónok harcával, ennek a sagának a lezárásával is kicsit sokat vártak, és a fanokban már leült a hype, és más sorik után kezdtek nézni. Főleg, hogy közben kijött az ugyanúgy a Star Wars-univerzumban játszódó Mandalorian, plusz a Vaják összes része is, és ezeket izgalmasabbnak találták. Szerencsére az ünnepi időszakban nekünk is volt időnk végignézni őket, a Witcherről még kritikát is írtam.

Mindenesetre ezzel véget ért egy korszak, a Skywalkerek története legalábbis biztosan – hogy mennyire kielégítően, azt mindenki döntse el magának. 🙂 Az biztos, hogy a jövőben sem maradunk Star Wars nélkül, hisz jön majd egy Obi Wan-sorozat és a Mandalorian 2. évada is a Disney+-on.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük